Ilyen az igazi gyerekláb, ha már egyszer nyár van, és vakáció. Koszos, és persze csupa kék-zöld folt :)

Nekem meg jelenleg a világ összes almás Borsodija sem lenne elég, de sajna csak egy van. Áhh, pedig a tegnapi nap után pláne kijárna még úgy négy vagy öt. Tegnap, életemben először, elhagytam a pénztárcámat. Más kérdés, hogy meglett, de húúú.... ez rémes volt, nem kívánom senkinek. Városban sétálgatás, ahogy azt kell, ugye hát itt a nyár, meg a szünet. Utolsó állomásként bementünk egy pékségbe ásványvizet venni. Utána séta-méta a buszhoz, irány haza. Utolsó előtti megállónál vettem csak észre, hogy a pénztárcám sehol nincs. Leszállás, visszamenő busz persze abban a percben ment el, és lévén szombat, a következő 20 perc múlva indult csak. Épp 20 perc volt hétig, a pékség ugyanis akkor zár eme napokon. Na, gyereket kézen húzva loholás vissza a belvárosba, és bár ilyenkor nem szoktam cigizni, mert namár, mit is gondolnak a hiperanyukák ha látják, de akkor rá kellett gyújtanom, mert úgy éreztem, szétvet az ideg. Még gondoltam is magamban, hogy most állítson meg egy közteres, vagy egy rendőr, hogy mit dohányzom én a belvárosban, próbáljon csak megbüntetni, úgysem tud, és ha nem tetszik, még az arcába is ordítom, hogy ha enged visszarohanni a pénztárcámért, utána ha úgy tartja kedve, hát büntessen meg nyugodtan. Közben mantráztam egyfolytában: "nem is a pénz, mert alig van benne, de basszus, a KÉT bankkártya, a személyim, a lakcímkártyám, a gyerek lakcímkártyája, a TAJ-kártyám, meg a gyereké is, az adókártyám, a könyvtárkártyám, a diákigazolványom, a jó életbe, ezt állatira nem akarom mind újracsináltatni, nem és nem". Asszem ezt úgy tíz alkalommal szavaltam el, mire odaértünk, öt perccel hét előtt, amikor szerencsésen visszakaptam a tárcámat hiánytalanul a pultoslánytól. Hát mit mondjak, nem kis megkönnyebbülés volt. Anyukám arcán nem láttam viszont az őszinte örömet, merthogy odafelé még őt is felhívtam, hogy mostazonnal induljon el ő is, mert mi van, ha nem érek oda hétig (és ugye tényleg nem sokon múlt), és ha előttem ér oda, mondja meg a boltban, hogy a hülye lánya itt hagyta a tárcáját, és már épp erre nyargal, de lehet, hogy nem ér ide. Egyszóval, nem volt boldog, hogy a város másik feléből bekocsikázott, tök potyára. 

Nade, mi ebből a tanulság? Talán az, hogy aki hülye, annak úgy kell, vagy az, hogy tán az, hogy legközelebb viszek magammal vizet. Ja, befejezésként, még itthon, vagyis itt a környéken egy akkorát zakóztam a betonlépcsőn, hogy öröm volt nézni. 

Ehhez képes a mai nap kismiska volt, csak igen fárasztó, egy délután aludni nem akaró gyerekkel, vasárnap nyitva nem lévő boltokkal, és hajból való homokkimosással. De azért ez már bejövős volt :)