Holnap kezdődik az utolsó hét, amit a jelenlegi lakásomban töltök. Vagyis na, nem az én lakásom, én csak bérlem, de hát én nem vagyok hajlandó az "albérletem" kifejezést használni, mintha az kevesebb lenne. 

Régi vágyam teljesül ezzel a költözéssel. Két éve lakom a jelenlegi helyemen, akkor ez is nagy előrelépésnek számított, mivel a város legszéléről költöztünk ide. Onnan, ahol még busz se igazán járt. Abból a szemszögből maga volt a Paradicsom ez a mostani lakás, hiszen buszmegálló a ház mellett, boltok a közelben, belváros 15 percre busszal. De azért két év elteltével már tisztán és világosan látszik, hogy ez nem a legtutibb hely a világon. Azt sem mondom, hogy az új annyira fantasztikus lesz, de sok szempontból ideális. Itt ugyanis az a baj, hogy hiába viszonylag elérhető a belváros, akkor is minden messze van, még ha nem is irreálisan távol. De mondjuk egy buliból hazajönni, amikor már nincs busz, hát az kellemetlen. Persze, persze, van éjszakai járat. Jön egy háromnegyed egykor, és jön egy negyed háromkor. Slussz passz. És még ott a taxi. Legjobb esetben 900 magyar forint. Ha az ember spórolni akar, lehet jönni egy taxival többen, de azt a legtöbb taxis nem kedveli, főleg mert hiába egyezik a városrész, azért akkor sem lakom senkivel sem egy utcában, akikkel bulizni is járok. Valaki vagy ráfarag, mert gyalogolnia is kell, vagy többet fizetünk. Az éjszakai járat és a taxi mellett még ott van a hazasétálás. Ami kereken egy órát vesz igénybe, érintve nem túl bizalomgerjesztő környékeket is. Mondjuk ez sem éppen az, bár én nem vagyok egy félős leányzó, nem is ért még semmilyen atrocitás ezen a környéken, de beismerem, elég rossz a híre a helynek. 

A másik kellemetlenség, amit viszont szeptembertől júniusig napi szinten megtapasztalok, az az egyetem távoli elhelyezkedése. Elvileg jár innen pontosan oda busz, de annak a menetrendje megjegyezhetetlen és teljességgel logikátlan. Reggel fél hét és nyolc között jön három darab járat, majd fél kettő és fél négy között még három. Ha nem akkor van dolgom, hát bizony meg kell oldanom máshogy. A máshogy való megoldás pedig azt jelenti, hogy két busszal, egy teljes óra alatt jutok el az egyetemig, és ugyan így vissza. Pedig városon belül vagyok. Tudom, ne nyafogjak, mások messzebbről járnak be, de én meg lusta vagyok, amit betegségként kezelek :) Külön dühítő volt az elmúlt két évben, hogy egy két órás lyukasórában egyesek hazamentek enni, lábat lógatni, megírni egy elfelejtett beadandót, vagy bármi egyebet csinálni, nekem meg ez az idő pont arra lett volna elég, hogy hazajöjjek, és megforduljak. 

Na ez az, aminek péntektől vége szakad! Amióta elkezdtem egyetemi tanulmányaimat, arra vágytam, hogy olyan közel lakhassak a tanszékhez, hogy ne kelljen buszra, vagy bármi más járműre szállnom. És most végre sikerülni látszik a vágyam! Találtam egy lakást, ami mindössze két utcányira van attól az épülettől, ahol az óráim 99,99999%-a lenni szokott, és másfél utcára attól, ahol a maradék 0,0001% helyet kap. Ez nagyjából 3-5 perc sétát jelent, azaz akár két óra között, a szünetben is kivitelezhető egy gyors hazaszaladás abban a nem is túl ritka esetben, ha otthon felejtenék valamit. Hát ez volt az első számú szempont az új lakás keresésében.

Második nagy előny, hogy a belváros sincs messze. Na jó, ott már játszik némi tömegközlekedés, de az sem feltétlenül szükséges, teljesen kibírható távról van szó. Maximum 15 perc alatt le lehet ennyit sétálni, bár ez egy hóesős téli éjszakán még mindig nem hangzik túl barátságosan, de ebben az esetben a taxin való osztozkodás is kivitelezhetőbb, mivel nagyjából 5 különböző évfolyamtárs, és egyebek laknak majd tőlem 1-2 utcányira, akikkel gyakran járok bulizni. Az egyetemi bulikról nem is beszélve, ahonnan ezentúl pár perc lesz csak a hazaút, és nem a jól ismert teleportálós módszernek köszönhetően. 

Érdemes azt is megemlíteni, hogy az új lakás sok szempontból jobb, mint a régi. Van a mostani helyemen egy-két dolog, amit szívből gyűlölök. Az egyik ilyen a padlószőnyeg (vagy szőnyegpadló? van különbség?). Ez egy undorító találmány. Ki volt az az elvetemült barom állat, aki kitalálta, hogy olyan formában fogja szövettel borítani egy lakószoba padlóját, hogy azt ne lehessen mosógépben tisztítani? Miközben evidens, hogy pl. a ruháinkat (szintén szövet!) ki szoktuk mosni. Akkor azt, amin járunk, vajon miért nem kell? Hiszen rálépünk, akkor is, ha nem szokásunk cipővel a lakásban járkálni, de velem már megesett, hogy a liftből rohantam vissza a bent felejtett táskámért, nem egészen tiszta cipővel. Na meg nem tudom, ki hogy van vele, én azért nem mindig csak a konyhában szoktam enni, főleg este. Morzsa, lecsöppenő ketchup, leesett szaftos húsdarabka, stb., mind nyomot hagy. Lehet szivaccsal sikálgatni, de kiöblíteni lehetetlenség. És a legrosszabb: a hajszálak. Talán akinek rövid a haja (vagy egyáltalán nincs neki), az nem érzi hátrányát a dolognak, de az én hajam már azért igen hosszú, tekintve, hogy növesztem pár éve. Sok hajam van, bár sok ki is hullik, talán valami vitaminhiány lehet, nem tudom, de így is jó sok van a fejemen. Viszont a szőnyegen is. És képtelen vagyok felporszívózni. Összeáll sötét színű kis hálókká, amiről csak közelről láthat, hogy az bizony haj. Kicsit feljebbről nézve pedig úgy tűnik, hogy koszos, retkes, mocskos a szőnyeg. Bár végül is, ha látható hogy haj, akkor is azt jelenti, hogy koszos a szőnyeg. És lehet szedegetni kézzel. A szőnyegbe ivódott porról meg már ne is beszéljünk. Hát ennek péntektől VÉGE. Nincs több szőnyeg. Sőt, én semmiféle szőnyeget többé látni sem akarok. Olyat se, ami mozdítható. Emlékszem, még sok sok évvel ezelőtt a volt barátom beállított egy fertelmesen ronda vörös-szürke mintás szőnyeggel, amit a gyönyörű, új, világos színű parkettára terített, mondván, hogy így milyen otthonos a szoba. Hónapokig ment a harc, ahányszor kitette a lábát otthonról, én azon nyomban fogtam a szőnyeget, összetekertem, és igyekeztem eldugni valahova. Méretéből adódóan hamar kifogytam a rejtekhelyekből, és amúgy is, sajnos mindig megtalálta. 

További előnye az új lakásnak, hogy külön van a vécé és a fürdőszoba. Ezt már annyiszor emlegettem itthon, hogy a majd' négyéves fiam is mondogatja boldog boldogtalannak. Igaz, nálunk egyelőre nem okoz nagy fennakadást, hogy eddig egyben volt a két helység (vagy helyiség? na ez az, amit sosem tudok), mivel csak ketten vagyunk, de számomra akkor sem lesz sosem normális dolog, hogy ott végezzük a dolgunkat, ahol fürdünk vagy fogat mosunk. Miért is tartozna ez össze? Meg azért nálunk is tud néha problematikus lenni, ha pl. vendégünk van. 

Aztán ott van még a  tájolás. Jelenleg minden ablakunk Kelet felé néz, aminek szerintem az egyetlen előnye az, hogy én látom meg először az esthajnal csillagot, de ezzel nem igazán tudok mit kezdeni. Viszont szörnyű minden nyáron már hatkor arra ébredni, hogy a bokámon csorog az izzadtság, ráadásul (gondolom valami szoci takarékosság okán) az összes keleti fal 90%-ban csak ablakból áll. Mivel minden ablak ugyan abba az irányba néz, még szellőztetni sem lehet tisztességesen, így nyaranta áll a lakásban a meleg levegő. Pláne a nyolcadikon, hát rémes. Ellenben az új lakás déli tájolású, amiről szintén hallottam már sokaktól, hogy nagyon meleg tud lenni, de azért mégis, nem kapja úgy telibe a napot, és amúgy is, csak a negyedik emeleten van. Ráadásul nem is ablakok vannak, hanem ilyen kilépők. Nem erkély, de nem is ablak. Nem foglalják be az egész falat. Télen pedig az ilyen kilépők kiváltképpen alkalmasak olyan ételek és italok tárolására, amik már sehogy sem férnek be a hűtőbe. 

A környék pedig azon túl is sokkal jobb, hogy közel van az egyetemhez. Itt ugyanis valójában csak egy Tom Market és egy Match van a közelben. Oké, jó a Tom Market, én szeretem, de a másik... Néha kisebb agyvérzést kapok, amikor meglátom, milyen áron próbálnak rásózni az embereke megkérdőjelezhető minőségű termékeket. Leendő környékünkön azonban minden van, ami csak kell. Jól ismerem az ottani boltokat, hiszen szép számmal létező lyukasóráimban - jobb dolgom nem lévén - ott szoktam császkálni. Van minden: zöldséges (három is), húsbolt, pékség (kettő is), kisbolt, nagy bolt, tejbolt, Tom Market, fodrász, kozmetikus, fénymásolószalonok garmadája, és még ezen kívül is sok minden, amire szükség lehet (pl. cipész, cipzár javító, stb.). Ja, és kocsma, ami nem kocsma, hanem kisvendéglő, menüvel, meg még egy-két finom és olcsó fogással, na meg finom fröccsel, amit azért nem utasítanék vissza egy jó babgulyás után. Bár gulyásnak nem nevezném, tekintve, hogy nem marhából készítik, hanem sertésből, így ez inkább "babkondás" lehetne maximum, és már egy ideje nem is szoktam sertést enni, de mindegy, csirke is van :) 

Viszont most nyakamon a pakolás, ez az a része a dolognak, amit a legjobban utálok. Kezd olyan lenni a lakás, mint egy raktár, tele dobozokkal, zsákokkal meg miegymással. Muszáj volt már tegnap nekiállnom, mert keddtől mindennek a tetejében még dolgozni is fogok, megyek a kukoricák közé - igen, ennél jobb munkát 24 évesen, érettségivel a zsebemben nem találtam, még ennek is örülök -, szóval hajnalban kelés lesz, aztán munka munka munka. 

És azt hiszem, most folytatom is tovább a pakolást...